Facebook SZÉP Kártya Elfogadóhelyek

SZÉP infó

Kezdőoldal

Kiemelt ajánlatainkból

 

Mi az a SZÉP Kártya és mire való?

A Széchenyi Pihenő Kártya egy kártyaformátumú, elektronikus utalvány, amelynek keretét belföldi szálláshelyeken, meleg étkezésre, illetve sport-, egészségügyi, szépségápolási és wellness-szolgáltatásra költhetjük el. A SZÉP Kártya ötlete 2010 tavaszán merült fel a Széchenyi Klub Gazdaságfejlesztő Társaságban. Az ötlet végül 2011-ben valósult meg, megjelent a SZÉP Kártya, amelyet a munkáltatók igényelhetnek a munkavállalóknak a béren kívüli juttatások keretein belül. Eleinte a kártyára egy évben utalható összeg felső határa 300 ezer forint volt, 2012-ben ez a keret 450 ezer forintra növekedett.

Alszámlák

A SZÉP Kártyához három alszámla tartozik. A szálláshely-szolgáltatási alszámla éves kerete 225 ezer, a melegétel alszámláé 150 ezer, a rekreációs alszámláé pedig 75 ezer forint. A szálláshely-szolgáltatási alszámla keretét a kártyatulajdonos belföldi üdüléseket kínáló utazási irodákban és szálláshelyeken, azaz szállodákban, hotelekben, apartmanokban, panziókban, vendégházakban, nyaralóhelyeken, síközpontokban vagy kempingekben költheti el. Fizethet vele magáért a szállásért, illetve az egyéb szolgáltatásokért is. A melegétel-alszámla keretét éttermekben, büfékben, menzákon, kifőzdékben, cukrászdákban használhatja fel, illetve minden olyan vendéglátóegységben, ahol meleg ételt is árusítanak. Az étkezés keretén belül a kártya terhére alkohol is kávé is fogyasztható, a cigarettavásárlást viszont nem fedezhetjük a keretből. A rekreációs alszámla keretét kulturális, szórakoztató, sport- és egészségügyi szolgáltató intézményekben, például múzeumokban, színházakban, edzőtermekben, fitnessközpontokban, szoláriumokban, uszodákban vásárolhatjuk le.

Igénylés

A kártyát a munkáltató igényelheti a cafeteria keretein belül a munkavállalói számára. A kártya igénylése ingyenes, ám azután a munkáltatónak 30,94 százalékos adó- és járulékterhet kell fizetnie. A SZÉP Kártyát a kibocsátó pénzintézményeknél lehet igényelni; az ezekre vonatkozó szabályokat a SZÉP Kártya kibocsátásáról és elfogadásáról szóló kormányrendelet részletezi. A kártya kibocsátója kizárólag olyan országos hálózattal rendelkező pénzintézet lehet, amelyik a 35 ezer főnél nagyobb lakosságú településeken valamelyik fiókjában személyes ügyintézési lehetőséget is biztosít ügyfelei számára. Jelenleg három bank, az OTP, a K&H és az MKB bocsátja ki a kártyát. A munkáltató a pénzintézetek fiókjaiban vagy az interneten igényelhet kártyát munkavállalója adatainak (név, lakcím, adóazonosító, TAJ-szám) megadásával. A munkavállalónak a telefonszámát és e-mail címét is érdemes megadnia, ugyanis ide kaphatja majd a kibocsátótól a keret közelgő lejártára figyelmeztető üzeneteket.

Teendők a kártya kézhez kapása után

Az újdonsült kártyatulajdonosnak kézhez kapás után aktiválnia kell, illetve aláírásával ellátnia SZÉP Kártyáját. Utóbbi nélkül a kártya nem érvényes; annak meglétét a kártya-elfogadóhely munkatársai leellenőrizhetik. A kártya megrongálódása, ellopása vagy elvesztése esetén új kártyát igényelhet a munkavállaló, amelyről elérheti régi egyenlegét. Az ellopott vagy elvesztett kártyát le kell tiltani a kibocsátó ügyfélszolgálatán, hogy illetéktelenek ne használhassák. A megrongálódást szintén be kell jelenteni, ezután a kártyatulajdonos új kártyát kap: ha a megrongálódás nem az ő hibájából következett be, ingyen; ha pedig igen, kibocsátótól függően legfeljebb 1905 forintos összegért. A tulajdonos új kártyája tizenöt napon belül elkészül.

A kártya egyenlege

A SZÉP Kártyára egy évben a munkáltató összesen legfeljebb 450 ezer forintot utalhat a munkavállalónak, akár egy összegben, akár részletekben, például jutalomként. A munkavállalót nem terheli semmilyen költség az összeggel kapcsolatban; azt teljes egészében felhasználhatja. A SZÉP Kártya kibocsátásától számítva öt évig érvényes, ezután meg kell újítani. Egyenlegéről a kártyatulajdonos mobiltelefonon vagy e-mailben kaphat értesítést a kibocsátó pénzintézettől, de maga is ellenőrizheti azt a pénzintézet honlapján vagy telefonos ügyfélszolgálatán. A kártya kizárólag banki kártyaterminálon keresztül történő, illetve internetes fizetésre alkalmas, kézpénzfelvételre nem.

Fizetés

A munkavállaló kártyának keretét az összeg elutalásától számított következő év utolsó napjáig használhatja fel. Azaz, például a 2013. január 1-jén és a 2013. december 31-én történt utalás egyaránt 2014. december 31-ig vásárolható le. Novemberben a munkavállaló kerete lejártára figyelmeztető üzenetet kap a kártyát kibocsátó pénzintézettől. A kártyatulajdonos aktivált és aláírásával ellátott SZÉP Kártyájával bármely elfogadóhelyen fizethet. A banki kártyaterminálon történő fizetés egyszerű és gyorsan lebonyolítható, csak egy bizonylatot kell aláírnia. Mivel a kártya keretéből mindig a pontos összeget kerül levonásra, nincs elmaradt visszajáró vagy plusz költés, mint korábban az utalványok esetén. A rendszer mindig a legkorábban átutalt összegből vonja le a fizetendő tétel árát.
 

Gyakran ismételt kérdések

 

Mi az a SZÉP Kártya (Széchenyi Pihenőkártya)?

Megjelenésében és használatában is leginkább a bankkártyákhoz hasonlítható elektronikus cafeteria utalvány. A SZÉP Kártyával belföldi üdülést, pihenést, meleg étkezést, sportszolgáltatásokat, múzeumi belépőket, színházjegyeket lehet kifizetni.

Mennyibe kerül a SZÉP Kártya?

A munkavállalók és a munkáltatók számára a SZÉP Kártya bevezetése, igénylése díjtalan, a dolgozók ingyen kapják meg a kártyájukat, amely öt évig érvényes. Ha a kártya lejárt, a megújítása is díjmentes. A kártyához a közeli hozzátartozóknak igényelhető társkártya, ez maximum 1905 forintba (1500 forint + áfa) kerülhet, és legfeljebb ugyanennyi lehet a díja az elveszett, ellopott kártyák pótlásának is – ám a szolgáltatók ennél kisebb díjat is alkalmazhatnak, akár el is engedhetik ezt. Más díj felszámítására azonban nincs mód semmilyen esetben sem. Az elfogadóhelyek a SZÉP Kártyával bonyolított forgalom után fizetnek jutalékot a szolgáltatóknak. Ez nem lehet nagyobb, mint a forgalom 1,5 százaléka. A szolgáltatók közötti versenyben azonban már most is el lehet érni ennél kisebb jutalékot is, például webes elfogadás esetén.

Pontosan milyen szolgáltatásokkal lehet csatlakozni a SZÉP Kártya elfogadóhelyekhez? Ki melyik alszámláról fogadhat el utalványt?

Mindhárom alszámláról elfogadhatják az utalvány beváltását a szálláshely-szolgáltatók (TEÁOR’08 kód szerint: 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.). A szálláshely alszámláról rajtuk kívül még a belföldi utazásszervezők (79.12.—ből belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése). A vendéglátás alszámláról az éttermi és mozgó vendéglátás (56.10.), valamint az egyéb vendéglátás (56.29.) szolgáltatók. A szabadidő alszámla terhére az egyéb humán-egészségügyi ellátás (86.90.), az előadó-művészet (90.01.), a múzeumi tevékenység (91.02.), a növény—, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (91.04.), a vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (93.21.), a máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (93.29.), a fizikai közérzetet javító szolgáltatás (96.04.), a testedzési szolgáltatás (93.13), a verseny- és lovaglóistállók tevékenysége (93.19-ből), a belvízi személyszállítás (50.30.), az idegenvezetés (79.90-ből) esetén lehet utalványt elfogadni.

Hogyan csatlakozhat egy elfogadóhely?

Szerződést kell kötnie a kibocsátókkal. Ha van POS terminálja, akkor várhatóan ezen keresztül tudja majd elfogadni az összes SZÉP Kártyát, ha nincs, akkor interneten át, de lehetőség van telefonos elfogadásra is, ilyenkor a telefonos ügyfélszolgálatot kell felhívni, megadni az azonosító-kódokat, és az operátoron keresztül tudják elfogadni a kártyát.

Kell-e külön-külön szerződni minden kibocsátóval?

Igen, de nem lesz szükség három POS terminálra. Az internetes és a telefonos elfogadásnál minden bank saját oldalán kell majd lebonyolítani a tranzakciót.

Egy elfogadóhely több kártyát is elfogadhat?

Igen. Az elfogadóhely a saját döntése alapján több SZÉP Kártyát kibocsátó intézménnyel is köthet SZÉP Kártya elfogadói szerződést.

Az elfogadóhelyen helyben lehet fizetni?

Általában igen. A POS-terminálon úgy kell fizetni, mint egy bankkártyával, annyi a különbség, hogy nem kell PIN-kódot megadni, hanem alá kell írni a bizonylatot. Az internetes és a telefonos elfogadás esetén is helyben lehet fizetni. Van azonban arra is lehetőség, hogy webshopon keresztül fizessünk, vagy egy szálláshely utazási irodán át is elfogadhatja a kártyát. Ilyenkor előre kell fizetni a szolgáltatásért.

Lehet előleget fizetni a SZÉP Kártyával?

Utazási irodákban vagy az elfogadóhelyen – illetve ha a kibocsátónál erre lehetőség van – webes elfogadás esetén is ki lehet fizetni a szállás előlegét SZÉP Kártyával. Amennyiben a szállás-szolgáltatónál az előleget csak átutalással lehet kifizetni, nincs mód a SZÉP Kártyával ezt rendezni, az utalványszámláról nem lehet átutalni, csak kártyás fizetésre használható.

Kell-e külön számlát kérni, van-e utólagos elszámolás, le kell-e adni valamit?

Nem. A SZÉP Kártyával vagy előre, vagy pedig a helyszínen lehet fizetni. Arra nincs lehetőség, hogy számlát kérjünk a vásárlásról és utólag elszámoljunk vele.

Lehet áfás számlát kérni SZÉP Kártyás fizetés esetén?

Igen, de csak a kártyabirtokos nevére állítható ki a számla.

Mi lehet az oka, ha nem működik a kártya?

Elképzelhető, hogy a kártyát aktiválni kell, ezt – ahol erre szükség van – meg lehet tenni telefonon is. Lehetséges, hogy az elfogadóhely kártya-elfogadása nem aktív, vagy meghibásodott a POS (kártyaelfogadó) terminálja – ezt az elfogadóhelynek kell jeleznie. Előfordulhat a kártya meghibásodása is, ez esetben kártyacserére lesz szükség, azonban a kártya addig is használható internetes és telefonos elfogadás esetén. Érdemes ellenőrizni azt is, hogy rendelkezésre áll-e a szükséges egyenleg a megfelelő alszámlán, hiszen a kártyával csak annak erejéig lehet költeni. Ha többet költene, mint amennyi az utalvány-számlán rendelkezésre áll, akkor felhasználhatja a teljes keretét a maradékot pedig készpénzzel vagy bankkártyával is kifizetheti.

Kifizethető a szolgáltatás, ha nincs elegendő fedezet a SZÉP Kártyán utalványban?

A kártyával csak az alszámlán rendelkezésre álló egyenleg erejéig lehet költeni. Ha a kártyabirtokos többet költene, mint amennyi az utalvány-számlán rendelkezésre áll, akkor felhasználhatja a teljes keretét a maradékot pedig készpénzzel vagy bankkártyával is kifizetheti.

Lehet többet költeni a SZÉP Kártyáról, mint amennyi rajta van?

Nem. A SZÉP Kártyához nem tartozik hitelkeret, negatív egyenleg nem lehetséges, és nincs mód arra sem, hogy a kibocsátó a rendszeres utalásokra tekintettel megelőlegezzen kifizetést. Amennyiben a kártyabirtokos többet szeretne költeni, mint amennyi a kártyán rendelkezésre áll, az utalvány összegét teljes egészében felhasználhatja, a maradékot pedig kifizetheti bankkártyával vagy készpénzben.

Lehetséges készpénzzel vagy bankkártyával, és SZÉP Kártyával egyszerre fizetni?

Igen. A kártyabirtokosnak jeleznie kell az elfogadóhelynek, hogy mekkora összeget szeretne SZÉP Kártyáról fizetni (ezt akkor is érdemes megtennie, ha tudja, hogy rendelkezésre álló egyenlege nem lesz elegendő a teljes számla rendezésére), a többit pedig kifizetheti készpénzben és bankkártyával is.

El lehet költeni egy helyen a teljes éves keretet?

Igen. Érdemes ugyanakkor figyelni arra, hogy az alszámlákról csak meghatározott szolgáltatásokra lehet költeni, a SZÉP Kártyán lévő teljes összeg (minden alszámla) csak belföldi szálláshelyeken használható fel. Ha itt több alszámláról szeretne fizetni, akkor többszöri tranzakcióra is szükség lehet (alszámlánként külön-külön).

Hogyan lehet fizetni a szálláshelyet a másik két alszámláról?

A fizetéskor az elfogadóhelynek kell meghatároznia, hogy melyik alszámláról vonják le az összeget. Ez csak a szálláshelyek esetében lehet választás kérdése (itt minden alszámláról mód van fizetni), másutt ez automatikusan következik a szolgáltatásból. A fizetéskor a szállásadónak rá kell kérdeznie, mely alszámláról szeretné rendezni a számlát a SZÉP Kártya tulajdonosa, és e szerint kell beütnie a POS terminálba a megfelelő kódokat. Amennyiben több alszámláról szeretnének fizetni többszöri tranzakcióra van szükség (alszámlánként külön-külön egyre).

Ki ellenőrzi, hogy szabályosan – a megfelelő szolgáltatásokra – használták-e fel a SZÉP Kártyát?

Az 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló jogszabály alapján a „rendeletben foglalt előírások megtartásának hatósági ellenőrzése a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: Hatóság) hatáskörébe tartozik.” Ezen felül minden elfogadóhelynek nyilatkoznia kell arról a csatlakozáskor, hogy jogosult a SZÉP Kártya elfogadására, vagyis a vállalkozás tevékenységei között szerepel olyan (TEAOR ’08 szerinti) tevékenység, amely a rendelet szerint szükséges az elfogadáshoz, Ezt a kibocsátók a cégjegyzék alapján ellenőrizhetik. Azt, hogy valóban csak a meghatározott tevékenységek ellenértékeként fogadták el a SZÉP Kártyát, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) jogosult ellenőrzés keretében vizsgálni az elfogadóhelyeknél.

Mindenképpen alá kell írni a SZÉP Kártyát?

Igen, a kártya aláírás nélkül érvénytelen. Az elfogadóhelyeken nem fogadhatják el az aláírás nélküli kártyát.

Honnan lehet megtudni, hogy mekkora a rendelkezésre álló egyenleg?

Általában a szolgáltatók erre a célra kialakított, biztonsági jelszóval védett internetes felületein. A szolgáltató küldhet egyenlegértesítést mobiltelefonra, e-mail címre, van, ahol a fizetési bizonylaton is szerepel a felhasználható egyenleg.

Egy elfogadóhely több kártyát is elfogadhat?

Igen. Az elfogadóhely a saját döntése alapján több SZÉP Kártyát kibocsátó intézménnyel is köthet SZÉP Kártya elfogadói szerződést.

Van-e PIN kód a kártyához?

Nincs. A kártya-tulajdonosa fizetéskor aláírásával igazolja személy-azonosságát, de az azonosításhoz az elfogadóhelyek kérhetnek igazolványt is.

Chipes vagy mágnes csíkos a SZÉP Kártya?

Jelenleg a szolgáltatók mágnes csíkos kártyát alkalmaznak, ám lehetőségük van chipes kártyák bevezetésére is, amennyiben úgy döntenek.

Fizethet más a kártyájával?

A kártyát csak a kártyabirtokos használhatja, más nem fizethet vele. A kártya birtokosát azonosítja az aláírása, a kártya hátoldalán és a bizonylaton szereplő aláírásoknak egyezniük kell. Az elfogadóhely ezenkívül ellenőrizheti a személyazonosságot is.

A közeli hozzátartozók, családtagok használhatják a munkavállaló kártyát?

A kártyával csak annak birtokosa fizethet. A közeli hozzátartozók számára társkártya váltható ki, amelynek segítségével ők is fel tudják használni az utalványokat, hiszen ők lesznek a társkártya birtokosai.

Egy elfogadóhely több kártyát is elfogadhat?

Igen. Az elfogadóhely a saját döntése alapján több SZÉP Kártyát kibocsátó intézménnyel is köthet SZÉP Kártya elfogadói szerződést.

Csak a családtagoknak lehet szolgáltatást venni a SZÉP Kártyával? Meghívhatnak bárkit az utalványból?

Nincs akadálya annak, hogy a kártya tulajdonosa meghívja nem közeli hozzátartozóit, barátait is az utalványból, amennyiben ő fizet a kártyával.

Elkérheti az elfogadóhely a kártyabirtokos személyi igazolványát?

Fizetéskor lehetősége van az elfogadóhelynek arra, hogy kérje a kártyabirtokost, igazolja, hogy jogosult az utalványkártya használatára. Ennek hiányában megtagadhatja a kártya elfogadását is, hiszen az elfogadóhely felelőssége, hogy csak az arra jogosultak használják az utalványkártyát. Ha olyantól is elfogadnak kártyát, aki nem lenne jogosult, adóhatósági büntetéssel is számolhatnak.

Ha nem ellenőrzi az elfogadóhely a fizető személyazonosságát, akkor hogyan teljesül az előírás, hogy a kártya nem átruházható? Milyen biztosíték van arra, hogy illetéktelenek nem használhatják a kártyát, ha PIN kód sem tartozik hozzá?

Az elveszett vagy ellopott kártyát le kell tiltani, és ebben az esetben nem lehet vele vásárolni. Az elektronikus tranzakciók miatt a letiltást követő percekben sem lehet már a kártyát használni, így a kártya rendkívül biztonságos. Az elfogadóhelyeknek mindenképpen ellenőrizniük kell az aláírás hitelességét, és elkérhetik a személyi igazolványt is, hiszen az ő felelősségük, hogy a rendeletnek megfelelően csak a jogosultak használják a kártyát. Ha olyantól is elfogadnak kártyát, aki nem lenne jogosult, adóhatósági büntetéssel is számolhatnak.

Lehetnek a kártyahasználatnak pluszköltségei? Köthet-e ki az elfogadóhely feltételeket a felhasználásra vonatkozóan?

Nem. A SZÉP Kártya elfogadására csak a rendeletben rögzített szolgáltatások esetén van mód, ám ha ilyen szolgáltatásokat vesznek igénybe a kártyát elfogadó szolgáltatónál, akkor el kell fogadnia a kártyát minden egyéb feltétel teljesítése nélkül. Nem lehet például kikötni, hogy a SZÉP Kártyát csak holtszezonban fogadják el. Van azonban arra mód, hogy a SZÉP Kártya tulajdonosoknak további kedvezményeket adjanak az elfogadóhelyek.

Lehet utazási irodában külföldi nyaralást kifizetni a SZÉP Kártyával?

Nem. A SZÉP Kártya szálláshely alszámlájáról csak belföldi üdülési szolgáltatások fedezhetők, külföldi nyaralások (repülőjegyek) nem.

Ki fizeti meg az 1,5 százalékos elfogadóhelyi jutalékot?

Az elfogadóhely fizeti meg az összeget. Amennyiben az elfogadóhelyen SZÉP Kártyával fizettek, a szolgáltatás ellenértékét a kibocsátótól kapja meg átutalással, legfeljebb 15 napon belül. Az összegből az átutalás előtt a szolgáltató levonja a jutalékot, így az elfogadóhely a csökkentett összeget kapja meg. A jutalék maximális mértéke 1,5 százalék a szolgáltató intézmények ennél kisebb jutalékot is alkalmazhatnak.

Kérheti az elfogadóhely a jutalék megfizetését a SZÉP Kártyával fizető vendégtől?

Nem. A SZÉP Kártya tulajdonosának nem kell semmilyen költséggel számolnia a fizetés kapcsán.

Elfogadhat SZÉP Kártyát valaki akkor is, ha nincs POS kártyaterminálja?

Igen. Lehetőség van internetes vagy telefonos elfogadásra is.

Ha van már POS terminál, az átalakítható úgy, hogy el tudja fogadni a SZÉP Kártyát?

Igen Jelenleg a K&H, az OTP, az Erste, az Unicredit, a Takarékbank, a Kinizsi és a Pannon Takarékszövetkezetek, valamint a Mohácsi Takarékbank által működtetett POS terminálok alakíthatók át SZÉP Kártya elfogadására. Az a kibocsátókkal kötött megállapodástól függ, hogy mely terminálokon melyik szolgáltatók kártyái fogadhatóak el, a szándékok szerint az összes terminált alkalmassá teszik az összes SZÉP Kártya elfogadására, erről folynak az egyeztetések az intézmények között. Ez esetben is szükséges azonban, hogy az elfogadóhely minden kibocsátóval szerződést kössön.

Mennyibe kerül a meglévő terminál átalakítása SZÉP Kártya elfogadására?

Ez általában díjmentes.

Mennyibe kerül a POS terminál? Van-e telepítési vagy bérlési díj?

A POS terminálok telepítésének szabályai bankonként eltérőek. Általában a telepítés és a működtetés is díjmentes, a szolgáltatók a forgalom után részesednek – különböző mértékű – jutalékból. Amennyiben a POS terminálon SZÉP Kártyával fizetnek, a jutalék nem lehet magasabb 1,5 százaléknál.

Mennyi idő a POS terminálok átalakítása? Kell új terminál?

Az átalakítás függ a terminál típusától. Az újabb terminálok esetében az átprogramozás a bank központjából történik, régebbieknél szükség lehet helyi átprogramozásra, néha a terminál cseréjére. Az átalakításhoz szükséges idő mindezek függvényében egy-két naptól maximum két hétig terjedhet.

Az étkezés keretein belül alkohol vagy cigaretta elszámolható?

Az alkoholos italok fogyasztása beletartozik az éttermi vendéglátás kategóriájába, a dohányáruk forgalmazása azonban nem. Így alkoholt lehet fizetni SZÉP Kártyával, dohányárut azonban nem.

Mennyi időn belül kapja meg a pénzt az elfogadóhely?

Ez szolgáltató intézményenként változik, de általában az elfogadás és az átutalás között két-három hét telhet el. (10-15 munkanap). Az átfutási idő rövidebb, mint a papíros utalványok esetén, hiszen az elszámolás a tranzakció lebonyolításával kezdve indul, nem kell összegyűjteni egy- vagy kétheti utalvány-kontingenst. Az átfutási idő ugyanakkor lehetőséget ad az utólagos reklamációkra, a felhasználás jogszerűségének ellenőrzésére.

Lehetséges, hogy a fizetést engedélyezi a bank, de az elfogadóhely mégsem kapja meg a pénzt?

Amennyiben a kártyával visszaélnek – például a lopott kártyát nem a tulajdonos használta, amikor a kártya még nem volt letiltva –, akkor a kibocsátó visszatarthatja a nem megfelelő elfogadás esetén az összeget. Az elfogadóhely felelőssége, hogy rendelet szerinti felhasználást ellenőrizze, vagyis összevesse a kártyán és a bizonylaton szereplő aláírást, illetve ellenőrizze, hogy a kártya valódi tulajdonosa fizet-e.

Lehet-e egy kártyaelfogadó munkáltatói partner is?

Igen, ám ehhez mind elfogadóhelyként, mind pedig munkáltatóként regisztrálni kell.

Kötelező ott munkáltatói partnerré válni, amely intézmény SZÉP Kártyáját el szeretné fogadni egy vállalat?

Nem. Lehetséges minden SZÉP Kártya kibocsátóval szerződést kötni az elfogadásról, és csak az egyikkel a munkáltatói juttatásokról.

Magánszállás is elfogadhat SZÉP Kártyát?

Igen, mert megfelel a rendelet előírásainak, de itt csak elektronikus (telefonos, internetes vagy kártyaterminálon keresztüli) elfogadásra van lehetőség.

Ki lehet-e fizetni az idegenforgalmi adót SZÉP Kártyával?

Nem. Az adóhatóság állásfoglalásának értelmében az idegenforgalmi adó nem fizethető ki utalványok felhasználásával.

Szükséges-e annál a kibocsátónál vállalati bankszámlát vezetni, amelyik SZÉP Kártyáját el szeretné fogadni a szolgáltató?

Nem. A SZÉP Kártya szerződésnek nem feltétele az adott szolgáltatóval meglévő pénzintézeti kapcsolat. A szolgáltatás (jutalékkal csökkentett) ellenértéke bármilyen, a szerződésben megjelölt vállalkozói folyószámlára érkezhet.

Elkérheti az elfogadóhely a kártyabirtokos személyi igazolványát?

Fizetéskor lehetősége van az elfogadóhelynek arra, hogy kérje a kártyabirtokost, igazolja, hogy jogosult az utalványkártya használatára. Ennek hiányában megtagadhatja a kártya elfogadását is, hiszen az elfogadóhely felelőssége, hogy csak az arra jogosultak használják az utalványkártyát. Ha olyantól is elfogadnak kártyát, aki nem lenne jogosult, adóhatósági büntetéssel is számolhatnak.

forrás:ujcafeteria.hu